A munkahelyről haza érve levettem fekete vastag talpas csizmám;gyors zuhany aztán leültem kedvenc kanapémra. Szeretem a bútoraimat nagyon sok emléket hordoznak .A 32 évem alatt vegig ott voltak nekem.A hófehér kemény táblás ;puha szőrmés kanapém;és már idejét múlt tejszín színű tükrös fésülködő komódom. Sokat hallgattak már tőlem. Hallottak halkan sírni ;hangosan zokogni.Láttak vadóc kislányként viselkedni; magányos nőként felnőni. Gyermekkorom nagy részét nénikémmel töltöttem. Apukám elég hamar itthagyott minket.Mindössze 7 éves voltam. Anyukám pedig édesapám halála után pár nappal hirtelen eltűnt azóta sem találjuk. Emlékszem kiskoromban anyukám sokat fésülte a hajam.Ilyenkor tudtam mindig van ideje rám. Tőle kapott gyöngy fülbevalóm;amulettem csak szükség esetén veszem le.Mindig azt kérte legyen rajtam a nap 24 órájában;mert ez megvéd a körülöttem lévő;láthatatlan negatív erőktől. Elég szigorúan kezelte azokat a helyzeteket mikor leakartam venni.Ezért mikor beletörődtem a gondolatba;hogy többé nem látom;soha nem vettem le.
Elalváshoz készülődtem;kezemben kedvenc tollam;füzetem ;melyek nélkül egy tapottat sem mozdulok ki a házból. Írás közben elálmosodtam. Lágy szellő suhallata ütötte meg fülem. Ablakom széttárva csapódott ki-be a teraszon .A függönyöm fel -le himbálódzott a hideg levendula színű szobámban. Hajamat úgy fújta a szél;mintha sivatagi vihar söpört volna végig a mindössze 10 nm es helységben. A szél erősödöttével már nem is láttam semmit . Megpróbáltam kapaszkodni;hol a könyvespolcomba;hol az ágyam karfájába. De kevés volt az emberi erőm ehhez. Úgy gondoltam ha lesz egyszer világvége ;biztos ilyen lehet.Elfújt a szél. Elvitt messze a megszokott kis közegemből. Sodort; csak vitt;nem törődve azzal mit érzek.
Nagyon féltem.Megérkeztem egy fényes rétre. A réten hangosan csordogált egy vízesés. Sosem láttam még szebbet ennél a helynél. A vízesés másik oldalán megpillantottam egy ferfi árnyékát. Háttal állt nekem.Felette egy díszes tükör .Kérdeztem tőle mi ez a hely;hol vagyunk;de ő csak féloldalra fordult felém.
A tükörbe nézve rá lestem a titokzatos férfira. Legalábbis kíséreltem megtenni.;mert mire arca felém fordult volna már újra a szobámban voltam. Riadtan ébredve ágyamból nem tudtam eldönteni álmodtam vagy tényleg elvitt a szél e csodás helyre.Levegőt kapkodva álltam föl becsukni ablakaim. Fel vettem leesett könyveim .A fáradtság ami nyomasztott elmúlt. Jobban inkább voltam kiváncsi a titokzatos férfira. S erre az egészre. Összekulcsolt térddel ültem kanapémon. 2 órányi elmélkedés után elkezdtem rajzolni vázlatfüzetembe .Most vagy soha gondoltam -én;amíg emlékszek gyorsan lerajzolom.Ha reggel 6 órára is ;de készen lettem.Elraktároztam a lelkemben;az elmémben;a vázlatfüzetembe .
Ki volt ő?Csak ezen kattogott az agyam.
Hiszem hogy az életben kell erre magyarázatot találnom s nem az álmaimban .Mert az álmainkat mi keltjük életre.A gondolataink összekapcsolódnak vágyainkkal.De mi döntünk arról igazzá valósítjuk e vagy összetörjük.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: