Két mágnes 1.A találkozás

  1. A nevem Kathleen Evans.Immár 33 éve élek New york ban. Születésem óta nem is tettem ki a lábam az országból. Visszafogott lánynak mondanám magam.Szinte mindig is amolyan “magamnak való “természetű voltam.Nem szeretem a tömeget magam körül,így meg is kímélem magam a számomra ártalmas, kétszínű barátoktól. Viszont nagy részben inkább kedves és segítő kész vagyok a környezetemben lévő emberekkel.Sőt még a goromba idegenekkel is,mert édesanyám mindig azt mondta:legyek kedves és udvarias az emberekkel,még akkor is,ha ők nem így tesznek.Szóval azt kell hogy mondjam:a 33 évem alatt mindig is kilógtam a sorból. Mindaddig,amig meg nem ismertem Jayden Reed t.A férfit ,aki felébresztette a bennem rejlő szerelmet,és ezáltal  tudatosult bennem ki is vagyok valójában. Valahol tudtam.,éreztem más vagyok mint a többi ember,de nem voltam rá képes elismerni,még magammal szemben sem.Ki tudja mennyi ember él még hozzám hasonlóan e Földön és fogalmuk sincs róla kik Ők valójában.
  2. Éreztétek már úgy, hogy a szívetek kiugrik a helyéről?;hogy nem látsz mást csak őt és pillangók röpködnek szerte szét a gyomrodban és megszólalni is nehéz mikor a közeledben van?Mert én igen.

Egy őszi nap volt.Szerda. 2018.Szeptember 19.A lehullott sárga leveleket pillantottam meg a teraszomon,s épp azon gondolkodtam, miért is kerültem én ide ,ki vagyok én, ?,mi a feladatom ebben a világban?  Amit bár érzem,hogy hiába is fakulnak emlékeim, de mintha küldetésem lenne.Meg kell találnom őt..azt aki miatt kértem hogy itt lehessek,hogy megtudjam keresni..

Belenéztem  a tükörbe és mintha egy villám csapott volna belém,hirtelen mintha csak most születtem volna meg,mintha Földi életem során most tudnám csak igazán ki vagyok.Azonban emlékeim előre törnek, és sírás fog el,olyan mélyről ható sírás ami tele van fájdalommal ,csalódással, félelemmel. Ez -én lennék.?, olyan fiatalnak éreztem magam,annyira szabadnak,mint még soha.De azután ismét komolyabb lettem.Ez is csak egy újjabb élet, amit -végig kell élnem, de ezúttal jól csinálom!Mondtam én , s  amint kezdeném magam gondolataim és elmém mélyebb bugyraiba   beásni, valami mindig visszatart, mintha az eszem szólt volna,!-Kathleen Evans ! te is csak egy ember vagy, indulás dolgozni, és ne foglalkozz a képtelenséggel, mert lekésel a munkahelyedről!

Felvettem kedvenc fekete bő ujjú ,kötött őszi bolerómat, fekete köves táskám vállamra húztam, hosszú sötét barna hajam összefogtam,pici gyöngy fülbevalóm fülemben , amulettem nyakamban.,  karkötőm csuklómon  és indultam kávéval a kezemben dolgozni. A villamoson az a  sok ember ,mindenkinek telefon a kezében, fülhallgató ,mit sem figyelve lökdösik egymást hogy elférjenek .

Az utakat figyelve,újra gondolkodásba estem . Vajon mi történt reggel velem?Csak álmodtam volna  ,vagy már magam sem tudom ki vagyok..?

Mindegy is mondtam magamba.Leszállva a villamosról ,az aluljáróban botlottam meg egy kőben, persze hogy kiömlött az összes kávé a kezemből ,aztán pedig a  mellettem levő férfi cipőjéreMit képzelsz magadról?- ez a cipő több mint 30.ezer forintomba került, kifogod szépen fizetni!-parancsolt rám a dühtől duzzadt ám mégis vonzó férfi. 

Rám nézett,majd hoszan néztük egymást és minta kicserélték volna; egy dühét csillapító férfi állt már előttem. Bocsánatot kért amiért gorombán veselkedett, és persze én is amiért ügyetlen voltam.

Mikor a szemébe néztem valami azt sugallta te vagy az! ,ismerlek téged a múltból, közel vagy a szívemhez de mégis egy idegen, miután búcsút intettünk egymásnak éreztem neki sem voltam közömbös.

Mi volt ez az érzés, ismerem -tán? 

Láthatom még valaha?

Furcsa hogy a találkozásoknak mennyire nagy is az ereje.Az élet nem arról szól hány évet élünk;hanem hogy életünk során milyen emberekkel találkozunk;kik azok akik mosolyt tudnak csalni az arcunkra;ha csak egy rövid időre is.;de igazán szívből teszik. Ha pedig nem vagy biztos hogy jó e az amit csinálsz;minden pillanatban lehetőséged van azon változtatni.

Tovább a blogra »